A hargitafürdői Pálos monostor és a Duna-parti szaunafal terve nyerte az idei Média Építészeti Díját

2024.11.12.

November 8-án 20. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb építészeti alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében. A 2024-es megmérettetésén közel 200 munka versenyzett egymással. Az Építészfórum szervezésében megvalósuló eseményt az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezték meg.

Ebben az évben összesen 76 épületet, 89 tervet és 30 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, amelyek közül egy közösségi alkotótér, egy monostor, egy kulturális központ, egy óvoda és egy családi ház versengett az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzött meg egymással.

Média Építészeti Díja – Épület és terv kategória

A legjobb épület díját idén a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből és a szakma kiemelt szakértőiből álló zsűri a hargitafürdői Pálos monostornak ítélte oda, amelyet Macalik Arnold, Lázár Csaba és Szilágyi-Bartha József tervezett. 

A tervek közül a zsűri Skrabák Julianna KÖZTES HELY – Hordalékterek és rétegközösségek a Duna mentén című diplomamunkáját (konzulensek: Zombor Gábor, Csomay Zsófia) találta a legjobbnak. Skrabák Julianna diplomamunkájában a Duna változó vizével együtt gondolkodva alakít ki egy szaunafalat, ahol a térhasználat a víz mozgásával együtt változik. 

Közönségdíj – Épület, terv és épített környezet kategória

A zsűri mellett a közönség is megoszthatta véleményét előzetes online szavazás formájában. A nagyérdemű tetszését ebben az évben a HVG és az Építészfórum összesített voksai alapján az épületek közül a velencei családi ház felújítása és bővítése nyerte el, amelynek tervezői Bordás Mónika és Bordás Tamás voltak.

Az építészek egy hagyományos vertfalú ház mai újragondolásával és bővítésével valósították meg otthonukat, melyben a spontán saját kezű építés, a műépítészeti gondolatok és a megmaradt népi építészeti emlék alkot különleges egyveleget. 

Vertfalu ház felújítás

 

 

A közönségtől legtöbb szavazatot kapó terv díját Prépost Adrienn Anna vehette át a Demenciabarát Idősek Otthona diplomamunkájáért (témavezető: Vasáros Zsolt DLA) Bagi Lászlótól, a szakmai zsűri tagjától. 

A szervezők ötödik éve adják át az épített környezet kategória közönségdíját, amelyet idén a KÖZTI Zrt. érdemelt ki a csákányospusztai templomrom felújításával

az ötödik finalista épületet a közönség szavazta meg. A döntős alkotások teljes listája itt érhető el. 

A nemzetközi előzsűri 2011 óta szelektál a pályázatok között, ennek köszönhetően az Építészfórum ezidáig több mint 20 nemzetközi szakértőt invitált arra, hogy megismerjék és véleményezzék a magyar építészet legfrissebb munkáit. Az előzsűri elnöke idén Matteo Costanzo, a római 2AP+A építésziroda társalapítója volt, további tagjai Jack Self, a londoni Real Review főszerkesztője, Cătălina Frâncu, a bukaresti székhelyű Zeppelin magazin főszerkesztő-helyettese és Francesco Degl´Innocenti, a holland VOLUME magazin szerkesztője voltak. A zsűri munkáját Hulesch Máté és Borenich Levente, az Építészfórum munkatársai segítették. 

Az elmúlt 20 év során a díjak odaítélésében közel 50 sajtóorgánum képviseletében több mint 50 újságíró vett részt. 2024-ben a médiazsűri tagjai voltak:

  • Sümegi Noémi / Index, a zsűri elnöke
  • Földes András / HVG
  • Bánszegi Rebeka / 24.hu
  • Tóth Jakab / Partizán
  • Szily László / 444.hu

A médiazsűri munkáját elismert szakmai szereplőkből álló zsűri segítette. 2024-ben a szakmai zsűri tagjai voltak:

  • Weiszkopf András
  • Somogyi Krisztina
  • Bagi László
  • Kopacz Hanna
  • Wesselényi-Garay Andor

Támogatók és partnerek:

  • Támogatók: Biggeorge, Dornbracht, DVM group, Europa Design, fischer, Gil-Trade, Graphisoft, Kapu-Centrum, KÖZTI, Krüllung, Market, Metaport, Nemzeti Kulturális Alap, Otthon Reform, Roto, Szónok Születik, Terrán, Wienerberger
  • Médiapartnerek: Daibau, Építész Klub, KÉK – Kortárs Építészeti Központ, Magyar Építéstechnika, Magyar Építész Kamara, Magyar Építőművészet, Octogon, Proidea, Publicitas Art Média Kft.